Amikor kibillenek a belső egyensúlyomból és megtehetem, az erdő felé veszem az irányt, mert az erdei séták, a természetben töltött idő mindig nagyon gyógyítóan hatnak rám. Elcsendesítik a gondolataimat, kioldják a testemben lévő feszültségeket és a lelkem könnyedén otthonra talál a jelenlétben, amely ott szinte tapintható, olyan sűrűn járja át a teret.
Az erdőben megélhetjük, ahogy a természet elvárások nélkül, szeretettel, nyitottsággal és békével fogad minket. A napokban azon tűnődtem, hogy vajon az erdők mit tennének, ha nagyobb döntési szabadságuk lenne az életben? Vajon hogy fogadnák azt az embert, aki rossz szándékkal érkezik, nem tiszteli a természetet, belerondít, szemetel, vagy kihasználja erőforrásait?
Tapasztaljuk, hogy a természet is jelez. Nem szavakkal üzen, hanem egyre élesebben jelentkező következményekkel próbálja felhívni a figyelmünket arra, hogy „elég volt”. Az egyensúly felborult.
Ahogy a Föld, úgy mi is hordozzuk ezt a törékeny egyensúlyt, és ha elnyomjuk saját szükségleteinket, akkor lassan mi is elfáradunk, kimerülünk, vagy akár meg is betegszünk. Amikor megtanulunk odafigyelni a belső hangunkra, akkor nem csak kiegyensúlyozottabbak leszünk, hanem érzékenyebbé válunk a környezetünkre is, és belső világunk gondozásával, egyre jobban vigyázunk külső világunkra is.
-Te hogyan őrzöd meg belső egyensúlyodat a mindennapokban?
-Ha az életed egy erdő lenne, milyen állapotban lenne most? Éppen virágzik, kimerült, vagy megújulásban van?
-Mit szoktál tenni azért, hogy a természet „köszönöm”-mel és ne „elég volt”-tal válaszoljon rád?
